A 303 m magas Megyer-hegy vulkáni eredetű, kemény kőzete kiválóan alkalmas malomkőgyártásra, már a XV. században is működő kőbánya volt a területen. A malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. A XIX. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd a működés 1907. évi beszüntetése előtt a malomkőbánya átlagos termelése évi 300-450 malomkő között változott.
A bányában felgyülemlett víz eltávolítására a vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg és évtizedeken át folytatták a középkori bánya szegletében. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet később Tengerszemnek neveztek. Az itt bányászott malomköveket gabonaőrlésre, érczúzásra, de még paprikamalomban is használták. A Megyer-hegyen bányászott „pataki malomkövek” külföldön is keresettek voltak.